Üzleti angol – 1.

Üzleti angol tanulók, érdekes módon, elsősorban nem multiktól kerülnek ki. Szakmai nyelvvizsgára való felkészülés vagy saját vállalkozás is szükségessé teheti, hogy valaki elmélyedjen a témában. Erről akár online angol tanulás keretében akár hagyományos kurzuson folyik, már több szó esett. Most néhány új nézőpontot vetek fel ez ügyben.

Egy középfokú üzleti angol óra témája lehet ez a slideshow:  (folyt. a videó alatt)

  • ÜZLETI ANGOL KEZDŐKNEK – LEHETETLEN ?     ♥     Az első tévedés, ami az üzleti angol tanítás során felmerül, hogy középfok alatt nem lehet üzleti angol oktatásra elfogadni a tanulót. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy kezdőknek nem tanítasz salsa-t csak mondjuk step-aerobic-ot. Persze sántít a hasonlat, de ugyanúgy ahogy egy botlábú is tanulhat salsát egy esküvőre vagy más rendezvényre – alkalmasint egy angolul nem vagy csak alig tudó is szükségét láthatja, hogy üzleti angol tanulásra adja a fejét. Többször előfordult már, hogy nemzetközi konferenciára vagy egy tárgyalásra, egy angolul / németül nem tudó, szeretett volna üzleti angol órákat venni, limitált célzattal:

– ÜDVÖZLÉSEK, UDVARIASSÁGI KÖRÖK (“Let me introduce you to KLÁRIKA MEGGYESI, the Sales Rep.”) stb.

– SZAKMAI KIFEJEZÉSEK – 20-30 szóval el lehet navigálni, főleg ha olyan jolly jokereket tanítunk nekik, mint “equipment” (Az “equipment” tényleg bármilyen csávából ki tud minket húzni… hát nem?)

    • ÜZLETI ANGOL – AZ ÉGI CURRICULUM?     ♥      Kettes számú félreértés: az üzleti angol egy egzakt, valahol már létező égi tankönyvben szereplő curriculum szerint halad. Legnagyobb sajnálatunkra, nincs ilyen. Sőt ! Vegyünk engem – 3 külön országban dolgoztam 4 különféle cégben, ahol az üzleti angol az anyacég – anyanyelve volt. Mégis az ügyvezető és a vezető pozíciójának elnevezése más és más volt. Más és más volt a cégdivíziók és az általános projekt lépések elnevezése és még sorolhatnám. Valahol félúton szöget ütött a fejembe önnön oktalanságom, hiszen éveken keresztül tanítottam a business English-t amit így és csakis így lehet – erre tessék… Se az angolok, se az amerikaiak, se az ausztrálok nem tanulták meg, amit már a főiskolás üzleti angol órák első leckéinél megtanulunk.
    • ÜZLETI ANGOL SZÓKINCS – folyamatosan fejlődő tananyag   ♥  Hát igen, ez az üzleti angol harmadik Achilles-sarka. A “continually evolving vocabulary” címszóval fut (folyamatosan fejlődő szókincs) és mi tanárok, csak kapkodjuk a fejünket. A 10 évvel ezelőtti diplomamunkánkban még nem esett szó arról, hogy van “vulture capitalist” = ” am.keselyű kapitalista” a venture capitalist egy speciális alfaja, aki a kockázati tőkeberuházás esetében – elsősorban .com cégekbe invesztál tőkét, eleve kudarcra ítélve a céget, hiszen bekebelezésre játszik”
    • Ehhez jön még az angol akcentus kérdése…

Nyilván nem voltunk felvértezve az üzleti angol ilyesfajta elfajzott ivadékaira – ezért is fontos annyira, hogy az üzleti angol oktatást komolyan vegyük és felkészült, naprakész módon szolgáltassuk.
Minden tapasztalatot örömmel fogadunk, regisztrálj fórumunkba, ha tanár vagy aki üzleti angol-t tanít és akkor is ha diák vagy, aki szivesen megosztaná jó/rossz élményeit az üzleti angol tanulás terén!

http://nyelviskolak.com/